Belvárosi apartmanszálló újrapozícionálása

Adott egy kedves tulajdonos úr, rajongással a régmúlt dolgai iránt. Adott egy gyönyörű belvárosi épület, melyet maga Ferenc József építtetett 1900-ban. Adott 20 fürdőszobás szoba, kicsit old school Biedermeier berendezéssel, de amolyan modernebb kivitelezéssel. És adott egy üzemeltető csapat, akinek nehézségei adódtak az enteriőr értelmeztetésével, pozícionálásával.

És ezen a ponton kerestek meg engem, hogy “csináljunk valamit”. Először nem akartam vállalni a feladatot, mert iszonyatosan be voltam táblázva. Alig fejeztem be a saját fejlesztésű Holland házat és nyakig voltam egy másik wekerlei projektben, sőt egy újabb saját befektetésben és még 4 siófoki lakás berendezés tervezésében. De amikor kimentem “csak ránézi” a helyre, azonnal éreztem, hogy márpedig ez az ÉN MELÓM!

Hívtam is Varga Fruzsinát, az Otthon itt van lakberendezőjét, hogy dolgozzunk együtt, mert nekem egyedül nem lesz kapacitásom egy ekkora munkára.

Érzékeny ügyfél – kényes feladat

A feladat nagyon kényes volt. A kedves tulajdonos úr ragaszkodott a régies bútorokhoz, az üzemeltetőket viszont megizzasztotta a hely, mert az ő alapvetően lazább, hostel szegmensből jövő turistáik “nem igazán értették a hely báját”.

Úgy kellett hozzányúlni a berendezéshez, hogy egyrészt költséghatékony legyen az átalakítás, visszahozza az árát és a tulajdonosunk lelkébe se gázoljunk bele a teljes berendezés kiszanálásával.

Miért nem „működött” a korábbi design?

Piacelemzéssel kezdtem. Ahhoz, hogy meggyőzzük a tulajdonost az átalakítás szükségességéről, meg kellett mutatni neki, hogy “miért nem működik a hely”. Meg kellett mutatni, hogy amikor egy hely régi/antik bútorokkal van berendezve szerte a világban, az hogyan kell kinézzen ahhoz, hogy “pompát” sugározzon. Valamint keresni kellett olyan példákat is, amikor egy-egy régiesebb darab inkább csak poénból, az eklektika kedvéért van behelyezve a térbe és az hogyan működik, annak ki a célcsoportja.

Mivel az üzemeltetők ugyan ebben az épületben hostelt is üzemeltetnek, így ennek a negyedik emeleti privát szobás szállásnak is inkább fiatalos volt a vendégköre. Ők viszont nem voltak annyira vevők a régies berendezésre.

Újrapozícionálunk

A piacelemzés után a tulajdonos is látta, hogy az általa megálmodott “monarchiás pompa” megteremtése hatalmas befektetést igényelne. Így más utat választottunk. Az üzemeltetők fiatalos vendégkörére alapozva egy színes, kicsit bohém, kicsit eklektikus enteriőrt álmodott meg Fruzsi. És ezzel együtt az a döntés is megszületett, hogy a szálláshely új brand alatt születik újjá és kiválik a félemeleti hostel márkája alól így különítve el, emelve magasabb szintre ezt a 20 szobát.

Lakberendező VS Home Stager

Fruzsina nekiállt a tervezésnek. Igazi lakberendező szemmel állt a feladathoz: pénz nem számít, csak tökéletes legyen! Álmodik, rajzol, színez, varázsol. A home stager feladata pedig az, hogy a tervezés és a megvalósítás során folyamatosan érvényesítse a staging elveket. Azaz csak arra és csak annyit költsünk, ami mindenképp növelni tudja majd a bevételt.
Nem babra megy a játék! A hely 20% forgalomnövekedést kell produkáljon a facelift után. Ez az üzemeltetői elvárás.

A tulajdonos úr által egyedileg ide terveztetett drága csipkés szélű Zsolnai lámpákért közelharcot kellett vívnom Fruzsival. Eleinte lecserélte volna az összeset. Nem engedtem. És végül mire elkészült a teljes kivitelezés, az eleinte furán mutató lámpák, teljesen belesimultak az új szobákba.

Kivitelezés előtt tovább elemzünk

Mielőtt ténylegesen eldöntenénk mi az, amit mindenképp szükséges változtatni a helyen, kielemeztem a szálláshely neten fellelhető értékeléseit. Lássuk mit szeretnek és mire van panasz a szállóvendégek részéről. Egyértelműen a legtöbb panasz a régi kemény, kényelmetlen kárpitozott Biedermeier ágyakra jött. Így eldőlt, hogy az ágyakat muszáj lesz lecserélni. Ez volt a legnagyobb tétel.

Viszont egybehangzó volt a turisták rajongása a századelős, lélegzetelállító épületért. Mivel a tulajdonos urat is az épület varázsolta el, ezért az is eldőlt, hogy a szobákat, közösségi tereket az épület részleteiről készült művész fotók fogják díszíteni.

Visszatérő panasz volt még a szállás egyik szárnyán, hogy túl közeli a szemben lévő ház és onnan belátnak a szobába. Így ezekbe a szobákba áttetsző függönyt is került.

És jöhet a tündérpor!

A helyet ezután már csak otthonossá, hangulatossá, élővé kellett varázsolni. Az ágyak színes kárpitozott fejvégeket, az új logoval hímzett ágysálat és gyönyörű díszpárnákat kaptak. Minden szobában egy falat átfestettünk színesre, a Biedermeier székeket, puffokat áthúzattuk a fejvégeken is használt anyagokkal. Az ablakokra színes sötétítő függönyök kerültek.

Fruzsi meleg fűszer színeket választott, hogy passzoljanak a már meglévő fekete padlószőnyeghez.

Mentsük, ami menthető!

A szálláshelyen van egy nagyobb közösségi tér, ami korábban tele volt zsúfolva a szobáktól eltérő stílusú, nehéz, sötét, Ónémet bútorokkal. Itt is nehéz volt átvinni a változtatásokat, mert a tulajdonosunk úgy szerzett be minden egyes darabot innen onnan és nagyon szerette őket. De sajnos a helyet lenyomták, nem mutattak jól, otthonosan és nem volt különösebb funkciójuk sem.

A többségüknek mennie kellett, de azért megpróbáltunk menteni, amit lehet, így egy-egy tükör és egy-egy tálaló, ha átfestve is, de helyet kapott az újjá született terekben.

Megszületett a GISELLE VINTAGE DOUBLES

Az átalakulás közben az üzemeltetők marketing csapata dolgozott a szállás új arculatán, brandjén is. Megszületett a név. A hely – Ferencz József lányának, Gizellának emlékére – GISELLE Vintage Doubles néven született újjá. Új weboldallal, teljesen leválva a hostelről, új vendégkört szólítva meg kezdte meg önálló életét.

Mindenki boldog

A tulajdonos úr boldog, mert látta, hogy a végeredmény nagyon szép lett és próbáltunk megtartani minél többet az általa úgy szeretett régi tárgyakból.
Az üzemeltetők is nagyon elégedettek, mert a hely hozza az elvárt magasabb árat.
A vendégek is boldogok, mert egy prémium lokáción, immár egy nagyon hangulatos helyen, kényelmes ágyban tölthetik el a pár budapesti éjszakájukat.

Booking.com – Sarah (UK): Absolutely stunning rooms in an amazing building, with fantastic views. It has an excellent location, perfect for exploring the city. The staff are super friendly and helpful.”

Tervező társam: Varga Fruzsina – az otthon itt van
A kivitelezésben társam, mint mindig: Kelencz Attila
Épület fotók: Zafir Dániel
Szállás fotók: Jurassza Zsófia és Homoki István